Bár a reiki széles körben ismert és elterjedt módszer szerte a világban, a krónikus betegségek terápiás reiki kezelése kevéssé ismert. Ennek fő oka, hogy igen kevés gyakorlott és nagy tapasztalattal rendelkező reiki-terapeuta van. A hivatalos orvostudomány egyelőre vegyes érzelmekkel tekint a legtöbb alternatív gyógymódra, különösen azokra – így a reikire is – melyeknek hatásmechanizmusa a hagyományos keretek között nehezen magyarázható.
Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy a reiki terápia semmiképp nem placebo. A reiki energia fizikai, finom energetikai, szellemi szinten hat. Harmonizálja a testben lévő energiákat feloldva így az érzelmi és energetikai blokkokat, melyek eddig a gyógyulás akadályai voltak. Azáltal, hogy a test feltöltődik energiával, így megsokszorozódik a test öngyógyító, regenerálódó képessége.
Mindenképp fontos elmondani a javulás/gyógyulás akkor is bekövetkezik, ha valaki egyáltalán nem hisz benne. A reiki energia ugyanígy hat állatok, növények esetében is, ahol eleve kizárható a hit placebo hatása. Számos megfigyelés és kísérlet bizonyítja ezt, melyet lejegyeztek és elolvasható az Usui Reiki Hikkei-ben.
A reiki kezelés természetesen nem helyettesíti a modern orvostudományt és vannak határai a reiki terápiának (pl. születési rendellenességek amelyek nem gyógyíthatóak, de a tünetek enyhíthetőek a reiki kezelésekkel és hozzájárulhat a beteg jobb életminőségéhez), számos esetben mégis hatékony kiegészítése a hagyományos orvosi kezeléseknek. Több krónikus esetben, amikor a hagyományos orvoslás már csak a tüneteket képes gyógyszerekkel normalizálni, a reiki kezelés képes lehet a test öngyógyító képességét aktivizálni és a reiki kezelések hatására tartósan javítani a páciens állapotán, elérve akár a teljes gyógyulást is.
A reiki terápia jellemzői:
- A reiki terápia nem igényel kiegészítést (pl. étrend kiegészítők, wellness termékek, stb.) a reiki kezelés önmagában, hatékonyan megállja a helyét, segít számos esetben.
- A reiki terápia igény szerint alkalmazható a legtöbb alternatív gyógymóddal párhuzamosan, nem zárja ki egymás együttes igénybevételét. Speciális esetekben javasolt egyeztetni a reiki kezelővel.
- A reiki terápia hatékonyan egészíti ki a hagyományos orvosi kezeléseket. Összhangban működnek együtt a gyógyulás folyamatában.
- Krónikus betegségek esetén javasolt tájékoztatni az orvost a reiki terápiáról, mert az energetikai kezelés hatására bekövetkező javulás miatt szükséges lehet módosítani a gyógyszerek adagján. Az orvosi kontroll vizsgálatok segítenek mérhetővé tenni a gyógyulás folyamatát és a kezelések eredményességét.
- A reiki kezelések időtartama, rendszeressége és szükséges száma függ a beteg állapotától, betegségének súlyosságától. Akut esetekben akár igen gyors gyógyulás következhet be, régóta tartó krónikus esetekben hosszabb lehet a gyógyulás.
A reiki terápia céljai:
- A reiki módszer hatékonyságának minél szélesebb megismertetése az emberek tapasztalatain és példákon keresztül. Felhívni a figyelmet a reiki kezelések hatására a hagyományos orvoslást gyakorlók körében is.
- Megtörni a mára kialakult függőséget a mindennapi allopatikus gyógyszerek, és a hagyományos drogok fogyasztása terén. A mai kor embere gyakorlatilag minden csip-csup problémára gyógyszereket szed, mely igencsak megterheli a szervezetet. Az alternatív gyógymódok, így a reiki térnyerésével számos esetben kémiai anyagok bevitele nélkül, természetes módszerrel kezelhető/gyógyítható számos panasz, betegség.
- Az alternatív gyógymódok (mint pl. a reiki kezelés) megadják a lehetőséget az emberek számára, hogy saját kezükbe vegyék az egészségüket a megelőzés területén. Így csökkenthető lenne a kórházak túlterheltsége, a kevesebb beteg ember a TB-nek is költség-megtakarítás lenne.